Életjavítók

Társadalmi innovációk

Magyarországon egyelőre nincs fókuszált keretrendszer, jogszabályi és finanszírozási háttér a társadalmi innovációs környezet fejlesztésére, rendszerszintű kezelésére, a gazdasági és technológiai innovációs folyamatok társadalmi kérdésekkel való kiegészítésére. Ezért javasolta az ELTE egy társadalmi innovációs nemzeti laboratórium létrehozását. A javasolt társadalmi innovációs nemzeti labor létrehozása széleskörű együttműködésben történik 2020-2024 között: tudásintézmények bevonásával (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Miskolci Egyetem, Pannon Egyetem, a települési szintek, a civil és gazdasági szféra (Hárfa Alapítvány) együttműködésével. A labor működtetése többszintű lesz: egyrészt a horizontális keretrendszer és módszertanok kialakítása a fókusz, másrészt meghatározott tematikák mentén működő fórumok új kutatási és innovációs projekteket generálnának minél szélesebb közreműködő kör bevonásával. Hálás vagyok azért, hogy a Hárfa Alapítvány szakértőjeként részt vehetek ebben a küldetésben is.

Megosztás

Rólam mondták

„A legőszintébben írom, hogy elnökséged regnálása alatt nagyon magasra tetted a mércét, nincs könnyű helyzetben, aki utánad jön! Egészen biztos lehetsz benne, hogy részed van abban, ahogy én ebben a csoportban kezdek kiteljesedni. Kiváló vezető vagy, voltál.”

Jankovics László Bence, cégvezető BNI tag

„Nagyon köszönöm a segítséget, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a munkádnak felbecsülhetetlen értéke van, és nagyon köszönöm a magam és a klub nevében is, hogy ilyen mértékű segítséget nyújtottál, nyújtasz.”

Szántó Erzsébet, klubmenedzser

Haladás VSE

„Köszönjük szépen, és gratulálunk neked is a kupagyőzelemhez! Sokat segítettél a csapatnak és nekem is.”

Juan Ramón Calvo Rodríguez vezetőedző

Haladás futsal

„DISC - amit már az iskolákban is tanítani kellene... A módszer hatékonysága mellett Szabolcs könnyed, figyelmes, részletes és céltudatos (színes :) ) stílusa minden szín képviselőjét magával ragadja és az önismeret felé kormányozza. Köszönöm az élményt! :)”

Galambos Szilvia coach, szervezetfejlesztő

„Örülök, hogy a cég teljes vezetői csapata részt vett a programon, mert rajtunk múlik a munkatársaink megtartása. Segítettél abban, hogy jobban megértsük a számunkra nehezen mérhető emberi tényezőt. Hasznos volt, rólunk, egymásról szólt, folytatjuk a tanulást!”

Molnár Ágota ügyvezető

Gartner Intertrans

"Az egyik leghasznosabb képzést tartottad nekünk tavaly januárban! Nagyon köszönjük Neked! Minden értékesítőt ki kellene ebből képezni, sokkal jobb és etikusabb lenne az üzleti élet!"

Tóth Csaba, értékesítési vezető

Mapei Kft

"Két éve februárban megtartott tréninged, és elemzéseid nagyban segítették a cégen belüli konfliktusok feloldását, a csapatmunka, és a kommunikáció javulását! Nagyon köszönjük! Mindenkinek csak ajánlani tudom!"

Hajgató Szilveszter, ügyvezető

NBA Biztosítási Tanácsadó Kft.

„Érdekesnek találtam, hogy pár kérdésből meg tudják határozni pontosan, hogy milyen a személyiségem. Tetszett, mert megerősítette a magamról alkotott véleményemet/ elképzelésemet, hogy milyen is a személyiségem. Pályaválasztás előtt ez nagyon jól jött, megerősített abban is, hogy jó úton járok. És azt is hasznosnak találom, hogy a személyiségem fejlesztésére is kaptam könyveket, pont erre volt szükségem.”

Fekete Fruzsina NLG 11. évfolyamos diák

véleménye a DISC-BM alapú pályaválasztási tanácsadásról

"A 17 éves lányom pályaválasztás előtt áll. Mivel teljesen különböző személyiségűek vagyunk (amit a DISC elemzés is bizonyított), nehéz volt megértenem a motivációit, amikor elmondta, milyen pályát választana. Most, hogy elolvastam a DISC és BM elemzését - ami részletesen bemutatja személyiségének erősségeit, a belső motivációit, és szakterületeket is javasol -, kiderült, hogy ő sokkal tisztábban látja magát, így megerősítést kaptunk mi, szülők is, hogy jó az irány, ami felé tart. Az elemzés rengeteget segít, hogy a fiatalok a személyiségüknek megfelelő hivatást válasszanak, amiben aztán jól érzik magukat."

Baranyai Eszter

Fruzsina édesanyja